Játékok

Asztalt körbe ülve egy nagy közös lapra rajzolunk. A vezető mond egy szót (először csak random, de nagyon egyszerű, alap szavakat), mindenki lerajzolja, és reflektálunk arra, hogy mindenki mást rajzolt.

A következő körben már ahhoz az élethelyzethez, szituációhoz kapcsolódó szavakat mondunk, amelyre érzékenyíteni akarunk. (itt lehet azt csinálni, hogy minden gyerek mond egy-egy szót) Mindenki lerajzolja, majd ránézünk, hogy a különböző rajzok milyen érzéseket takarnak igazából. Innen indulva beszélgetünk arról, hogy egy-egy ember mennyire mást érezhet egy bizonyos szituációban. Figyelni kell, hogy ne menjen túl mélyre, vagy ha igen, jól tartsuk meg a gyerekeket. A beszélgetés előtt érdemes lefektetni az alapszabályt, hogy bárki bármit mondhat, nincs rossz válasz, mindenkit meghallgatunk.

A társaság körben ül; eggyel kevesebb szék van, mint ahány játékos. A középen álló egy mondatot mond, mely úgy kezdődik, hogy "Én még sosem.…", és igaz állításra végződik. Pl.: "Én még sosem voltam Afrikában." A mondat elhangzása után mindenkinek, akire ez nem igaz (tehát már volt Afrikában), fel kell állnia, és új helyet kell keresnie, mialatt a középen álló megpróbál leülni valahova. Akire a mondat szintén igaz (vagyis nem volt Afrikában) maradhat a helyén. A helycserék után új ember kerül középre, és most neki kell egy "Én még sosem..." kezdetű mondatot mondania. A játék kulcsa az őszinteség, ezért a játék elején mindenképpen kérjük meg a résztvevőket, hogy mindenre őszintén reagáljanak! 

Lehet más változatban is játszani: "Én mindig...", "Én egyszer...", stb.

Forrás: Játékok, Instruktor Öntevékeny Csoport, 1999.

Az alaprajzot odaadjuk valakinek úgy, hogy a többiek ne lássák. Ennek az embernek csak mutogatnia szabad. Egy következő ember, aki szintén egyedüliként látja a mutogatót, megpróbálja lerajzolni az alapján azt, ami az eredeti képen látható. A harmadik embernek odaadjuk a rajzot, akinek csak beszélnie szabad az utolsó emberhez, és így átadni neki azt, amit a lapon lát. Az utolsó embernek be van kötve a szeme, és az elmondottak alapján vakon megpróbálja az építőelemekből felépíteni a művet. Közben a beszélő végig segíthet neki (természetesen csak szavakkal). 

Öt játékos esetén két embernek kötjük be a szemét, így az egyik csak az elemeket kiválogathatja, míg a másikuk már csak összerakja őket.

Nem szükséges rögtön az elején elmutogatni és lerajzolni mindent, szépen folyamatában egyszerre is történhetnek a dolgok. Nincs megkötve az sem, hogy a mutogató magát a rajzot, vagy építőelemeket mutogat el, vagy azok elhelyezkedését stb. Ezeket ők dönthetik el, ám a játék alatt erről már nem társaloghatnak.

Játék elején elmondjuk a résztvevőknek, hogy mi lesz maga a gyakorlat, és maguk között kell szétosztaniuk, kinek mi lesz a feladata, szerepe

A játék kezdetén kijelöljük a játékteret, és a csapatok kórházait (jó távol egymástól). A résztvevőket két csapatba osztjuk, és mindkét csapat számára kijelölünk egy csapatvezetőt, akik majd a kórházakat felügyelik. A csapatok a vezetőikkel elvonulnak a saját kórházukhoz, ahol megtörténik a tagok beosztása. A csapat kijelöli királyát, majd minden tag kap egy számot 1-től 5-ig, melyet a csapatvezető filctollal felír a játékosok tenyerére, vagy kis cetlikre, és azt osztja ki.

A szerepek:

Király: őt el kell valahol rejteni, cél, hogy a másik csapat ne találja meg, és ne vigye el. A király csak sétálva közlekedhet, és csak akkor, ha egy 1-es számú mozgatja. Érdemes több embernek védenie őt. A rejtekhelyéről nem lehet elmozdítani a saját csapatbeli védőinek, akkor sem, ha látják, hogy az ellenfél közelít.

1-es: csak ők mozgathatják a királyt, csak sétálva.

2-5-ös: ők a „katonák”. Minél nagyobb a számuk, annál értékesebbek.

A csatolmányban van pár táblázat, hogy hogyan érdemes beosztani a csapatokat a számok szerint, és a résztvevők létszáma szerint.

A katonák a játék alatt a játéktéren közlekedhetnek, céljuk az ellenséges katonák lekapcsolása. Ezt a következőképpen tehetik meg: megfogják az ellenkező csapatbelit, és megmutatják egymásnak a számaikat. Ha az egyikük száma nagyobb mint a másiké, automatikusan legyőzte őt. Ha viszont egyforma a számuk, akkor kő-papír-ollóznak, és aki nyer, tovább mehet, a másiknak vissza kell mennie a saját csapata kórházához. A kórházban létszámtól függően X emberenként szabadulhatnak a legyőzött játékosok.

A játék célja, hogy a csapat a saját kórházába vigye az ellenfél királyát, és az ellenfelet megakadályozza saját királya elrablásában. Ha megtalálták a királyt, szólni kell egy 1-es játékosnak, és ő elkezdhet sétálni a királlyal. Az 1-es játékos eközben is támadható, ezért érdemes védeni közben. Ha megfogják a királyt szállító 1-es játékost és legyőzik, a királyt ott kell hagynia, ahol megfogták.

Amennyiben egy csapat beviszi az ellenfél királyát a saját kórházába, azonnal megnyeri a játékot, függetlenül attól, hogy hol van a saját királya.

Ha a kijelölt játékidő lejár, de egyik királyt sem vitték be a kórházba, a győztes az a csapat lesz, amelyik az ellenfél királyát közelebb tudta juttatni saját kórházához. 

Az őrstagok körben ülnek. Minden őrstagnak egy-egy érzést, egy - egy emóciót, érzelmet kell életre keltenie, szavak nélkül, pusztán nem verbális jelzésekkel megjelenítenie. A többieknek kell kitalálnia, mi lenne az adott érzelem. A játék úgy is játszható, hogy a csoportvezető előre, cetlikre felír érzelmeket és minden csoporttag húz egyet, de úgyis, hogy mindenki keres magának egy olyan érzelmet, amit jellemzőnek érez az adott pillanatban saját magára 

Egy gyerek húzzon egy kártyát. Fejezze be az a mondatot, hogy „Akkor szoktam így érezni, ha…” A többiek találják ki az érzést, ami a kártyán szerepel. Ha körbeértünk, ismét megyünk egy kört, a kártyákat újból összekeverjük és kiosztjuk. Ekkor már tudjuk az érzelmeket, de mástól is hallunk saját élményt, tapasztalatot. 

Utána beszéljük meg: Hogyan éreztétek magukat? Mennyire könnyen/nehezen jutottatok eszükbe megfelelő szituációk?" Látnak hasonlóságot mások érzései és a sajtjuk között?

Forrás: Horváth-Szabó,K.,Vigassyné,D.K.(2001): Az agresszió kezelése. Szociális és Családügyi Minisztérium,Budapest–módosítva.

Két csapatra osztjuk az őrsöt. A cserkésztörvényeket szétosztjuk közöttük és a cél, hogy úgy kell körülírniuk a saját törvényeiket, hogy a másik csapat kitalálja, de olyan szavakat kell használniuk, melyekben csak e magánhangzó fordul elő. 

Beküldő: 24/BC STVK (Bárány Zoltán (792.), Bíró Laura (811.) , Formanek Dénes (432.), Marxer Cseke (133.))

A játékosok a legelsőről indulva a legutolsó szintre szeretnének eljutni. (Szintek: pl. tojás, csirke, krokodil, majom, szuperhős, cserkész) Mindenki tojásként indul, ezt mondogatják is, hogy “tojás, tojás”... + mutatják a jelüket (pl. krokodil csapkodja a kezeit, stb.), a továbbfejlődéshez egy azonos szintű élőlénnyel kell kőpapírollózniuk, s  a győztes továbbfejlődik. Mivel mindenki csak azonos szintűvel játszhat, ezért mindenből marad egy, (persze ez nem baj, hiszen a cél egy diverz ökoszisztéma ;)

Kitalálunk valamilyen evolúciós sort (nem kell, hogy igazi legyen), pl. tojás-csirke-krokodil-sárkány-szupermen. Mindegyikhez kitalálunk egy-egy jellemző mozdulatot, és mindenki mindenkivel kő-papír-ollót játszik. Minden körben a nyertes ugorhat egy evolúciós szintet. Az nyer, aki először eléri az evolúciós sor végét, pl.: szupermen lesz.

Kiváló játék, ha állatneveket szeretnénk tanítani, gyakoroltatni nem magyar gyerekeknek.

Mindenki hátára ragasszunk egy post-it-et. A teremben elvegyülve minden őrstag írjon mindenki hátára egy olyan szakmát, amit kigondolt neki. Ha mindenki végzett, gyűjtsük be a post-it-eket, üljünk vissza körbe és olvassuk fel őket és találjuk ki, hogy kinek szólhat.

Körben ülünk, egy szék üres, egy játékos áll középen és igyekszik leülni.

1. A széktől balra ülő rácsap a jobb kezével a székre „Ez az én helyem” ukránul (Це моє місце – Ce moje msszce) felkiáltással átül.

2. Ugyanezt teszi a megüresedett székre ismét rácsapó baloldali szomszéd.

A következő megüresedett szék baloldali szomszédja nem ül át, hanem, rámutat valakire és azt mondja: Ez a Peti helye! (Це місце Петрика - Ce msszce Petryka). Erre a megszólítottnak át kell ülnie a megüresedett székre és a játék folytatódik tovább az első lépéstől. Ha leül, akkor akinek nem jut szék, az lesz a következő középen álló.

A játékosok székekkel körbe ülnek, egy szék pedig üresen marad, az azon ülő beáll középre. Az ő feladata, hogy leüljön középre. Ez a szék amire le akar ülni, az üres széktől balra ülőnek a széke. Aki rá is csap erre „Ez az én székem” felkiáltással. A tőle balra ülő következő játékos a megüresedett helyet szintén megszerzi. A harmadik játékos azonban csak rácsap, és megmondja, hogy „Ez a …(valamelyik nem középen álló játékos illetve nem önmaga). Akit szólított annak el kell foglalnia ezt a helyet. AZ ő megüresedett helyét pedig újra az attól balra ülőnek kell elfoglalni. Ha a középen álló a székre csapás vagy annak elfoglalása előtt le tud ülni, a késő játékosnak kell beállnia középre. 

Beküldte - Cseh Ábel