Dalok, népdalok

Kicsi lovam térdig megyen a sárba

S a gazdája iszik a korcsomába.

Kicsi lovam térdig megyen a sárba,

S a gazdája iszik a korcsomába.

S addig iszik míg a foga kiázik,

Fog helyibe szőlő bokor virágzik.

S addig iszik míg a foga kiázik,

Fog helyibe szőllő bokor virágzik.

Kicsi lovam jobb az árpa, mint a zab,

S rózsám szíve jobban örül, ha mást kap.

Kicsi lovam jobb az árpa, mint a zab,

S rózsám szíve jobban örül, ha mást kap.

Kicsi róka kicsi nyúl, kicsi nyúl, kicsi nyúl,

Még a pap is odanyúl, odanyúl.

Oda bíza ne nyúljon, ne nyúljon, ne nyúljon,

Hogy valamit csináljon, csináljon!

Komámasszony, legyen úgy, legyen úgy, legyen úgy,

Én a kakas, kend a tyúk, kend a tyúk.

Komámasszony, legyen úgy, legyen úgy, legyen úgy,

Guggoljon meg, mind a tyúk, mind a tyúk!

Fekete vagy, mind az üst, mind az üst, mind az üst,

Kéménybe jársz, mind a füst, mind a füst.

Ha fekete nem volnál, nem volnál, nem volnál,

Akkor te is szebb vónál, szebb vónál.

Kicsiny madár, jaj de fenn szállsz,

Mi az oka, alább nem jársz?

Alább szállnék, de nem merek,

Mert én senkit sem ismerek.

Kicsiny madár hogy tudsz élni,

Mikor nem is tudsz beszélni?

Lám én tudok beszélgetni,

Mégis elig tudok élni.

Kimegyek a doberdói harctérre, 
Feltekintek a csillagos nagy égre,
Csillagos ég, merre van a magyar hazám,
Merre sirat engem az édesanyám?

Én Istenem, hol fogok én meghalni,
Hol fog az én piros vérem kifolyni,
Olaszország közepében lesz a sírom,
Édesanyám, arra kérem, ne sírjon!

Feladom a levelem a postára,
Rátalál az édesanyám házára,
Olvasd anyám vérrel írott levelemet,
Doberdónál hagyom az életemet.

Édesanyám nem írok több levelet,
Puskagolyó lõtte el a szívemet,
Eltemetnek az erdei gyöngyvirágok,
Megsiratnak a falumbeli leányok.

Kimegyek a hegyre

Lenézek a völgybe

Ott látom a babám

Tiszta feketébe

Tiszta feketébe

Pohár a kezébe

Köszöntsd reám babám

Hadd igyak belőle

Mintsem rád köszöntném

Inkább elönteném

Tengernek a habját

Kalánnyal kimerném

Annak fenekéről

Drága gyöngyöt szednék,

Abból a babámnak

Gyöngykoszorút kötnék.

Kössed, rózsám, kössed,

Te csak mindig kössed,

Mer’ az én galambom

Nem leszel már többet

Kimentem én az erdőbe az erdőbe

ráléptem egy venyigére venyigére

venyigéről venyigéről venyigére

fáj a szívem a szőkér a szőkére

Kimentem én az utcára az utcára

ráléptem egy szalmaszálra szalmaszálra

szalmaszálról szalmaszálról szalmaszálra

fáj a szívem a barnára a barnára

Kimentem én a piacra a piacra

ráléptem egy papirosra papirosra

papirosról pairosról papirosra

fáj a szívem a pirosra/csinosra a pirosra/csinosra

Kimentem én az erdőbe, az erdőbe,

Ráléptem egy venyigére, venyigére,

Venyigéről venyigére, venyigére,

Fáj a szívem a szőkére, a szőkére.

Venyigéről venyigére, venyigére,

Fáj a szívem a szőkére, a szőkére.

Kimentem én a piacra, a piacra,

Ráléptem egy papirosra, papirosra.

Papirosról papirosra, papirosra,

Fáj a szívem a pirosra, a pirosra.

Papirosról papirosra, papirosra,

Fáj a szívem a pirosra, a pirosra.

Kimentem én az erdőbe, az erdőbe, 

Ráléptem egy venyigére, venyigére,

Venyigéről, venyigéről, venyigére, 

Fáj a szívem a szőkére, a szőkére. 

Lementem én az utcára, az utcára, 

Ráléptem egy szalmaszálra, szalmaszálra, 

Szalmaszálról, szalmaszálról, szalmaszálra, 

Fáj a szívem a barnára, a barnára. 

Lementem én a piacra, a piacra, 

Ráléptem egy papirosra, papirosra, 

Papirosról, papirosról, papirosra, 

Fáj a szívem a pirosra, a pirosra.

Kiöntött a Kis-Küküllő, 

Kiöntött a Nagy-Küküllő

A rétre, de a rétre.

Valamennyi szőke kislányt,

Valamennyi barna kislányt,

Elvitte, de elvitte.

Halássza ki minden legény,

Halássza ki mindenki 

a magáét, a magáét.

Ne ölelje, ne csókolja,

Ne szeresse soha senki, 

A másét.

Száraz fából könnyű hidat csinálni

Jaj de bajos hű szeretőt találni,

Mert engem is egy olyan hű hagyott el

Amíg élek soha sem felejtem el.

Kéket zöldet virágzik a temető,

Jaj de bajos a mostani szeretőm,

Engem ölel, másnak ül az ölébe

Más kacsingat a világos kék szemébe.

Kiöntött a Tisza vize messzire,

Valamennyi szép leány volt, elvitte.

Minden legény fogja ki a magáét,

Ne szeresse soha senki a másét!

Rég lehullott az eperfa levele,

Gyenge vagyok babám a szerelemre,

Gyenge vagyok leveledet megírni,

Avval néked hű szerelmet mutatni.

Kis kece lányom fehérbe' vagyon,

Fehér a rózsa, kezébe' vagyon.

Mondom-mondom, fordulj ide, mátkám asszony,

Mondom-mondom, fordulj ide, mátkám asszony.

Citrusi menta, kajtali rózsa,

Elmennék táncba, ha szép lány volna.

Mondom-mondom, fordulj ide, mátkám asszony,

Mondom-mondom, fordulj ide, mátkám asszony.

Kis kertembe' szedik a virágot, én is szakajtok róla,

Azt mondta a kedves kisangyalom, hogy vigyek neki róla.

Viszek neki, édesanyám, mer' én szeretem,

Ne mondják a kis őcsényi lányok, hogy én csak hitegetem.

Udvaromba' van egy rezgő nyárfa, földre hajlik az ága,

Rászállott egy sárgalábú madár, mindig csak úgy sírdogálja,

Mindig csak azt sírja-ríja, hogy árva vagyok,

Bejártam a széles e világot, szeretőt nem találok.