Az alábbi tanulságos történetet olvashatjuk fel akár őrsgyűlésen, akár nagyobb programon pl. rajportyán. Nagyobbakkal érdemes utána beszélgetni is a történetről, ehhez segítő kérdések példaként:
Mi jutott eszedbe a történet kapcsán? Min gondolkoztál miközben hallgattad?
Milyen dolgokat tudnál felidézni, amelyeket kiskorodban megtanítottak neked és nagyon fontos szerepet játszik az életedben?
Volt már olyan, hogy rájöttél valami nem is úgy van, ahogyan tanították?
Észrevetted már valaha valakin, hogy amit hisz magáról, az nem is úgy van? Hogyan tudnál neki ilyen helyzetben segíteni?
A leláncolt elefánt
Kissráckoromban imádtam a cirkuszt, a legjobban pedig az állatokat. Főleg egy elefánt vonta magára a figyelmem, később megtudtam, hogy más gyerekeknek is ő volt a kedvence. Az előadás alatt a hatalmas állat csodákat művelt méretével és erejével… De az előadás után is, még nem sokkal azelőtt is, hogy visszajött volna a színpadra, az elefánt egyik lábánál fogva mindig láncra volt kötve egy kis karóhoz. Vékonyka karó volt, alig pár centire a földbe szúrva. A lánc ugyan vastag, erős volt, számomra mégis nyilvánvalónak tűnt, hogy ha egy állat képes egyetlen rántással tövestül kitépni egy fát, akkor könnyedén kiszabadíthatná magát e karó fogságából és elszaladhatna.
Rejtély, hogy akkor mi tarthatja ott? Miért nem szalad el?
Öt-hat éves koromig megbíztam az idősebbek tudásában. Megkérdeztem hát egy tanárt és az egyik szülőmet, mi a titka az elefántnak. Egyikük azt felelte, az elefánt azért nem szökik meg, mert idomítva van.
Erre én: ha idomítva van, akkor miért tartják láncon?
Nem emlékszem, hogy megnyugtató választ kaptam volna. Idővel aztán elfelejtettem a rejtélyt.
Pár éve valaki okos választ adott a kérdésre: A cirkuszi elefánt azért nem szökik meg, mert egészen kicsi korától fogva egy ehhez hasonló karóhoz kötve él.
Behunyt szemmel magam elé képzeltem a védtelen, újszülött elefántot karóhoz kötve. Biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban a kis elefánt rángatta-cibálta magát erővel, igyekezett kiszabadulni a béklyóból. Ám hiába erőlködött, nem sikerült, mert hozzá képest nagyon erős volt az a karó. Elképzeltem, ahogy kimerülten alszik, és másnap, harmadnap újra megpróbálja… míg egyszerűen belenyugodott és megbékélt sorsával. A hatalmas, szörnyű elefánt azért nem szökik meg, mert azt hiszi, nem tud. Még él benne az emlék, hogy milyen tehetségtelennek éreztem őt nem sokkal azután, hogy megszületett. És ami a legrosszabb: soha nem vontam komolyan kétségbe ezt az emlékét. Soha nem tettem többé próbára erejét…"
Forrás: Jorge Bucay:Életmesék.Új Paradigma Kiadó,Szentendre,2004.
